A hóhelyzet egy marketinges szemévelolvasási idő 3 perc

Ki gondolta volna még az előző hétvégén, hogy tényleg jönni fog ilyen hó és viharos szél? Én biztos nem. De jött. Utak váltak járhatatlanná, települések megközelíthetetlené, hazasiető családok, anyák, családfők, beteg emberek rekedtek az utakon. Sajnos volt olyan, aki soha nem tért haza… Ezek a száraz tények. Mint ahogyan az is, hogy a közösség összefogott, rádiók, az internet (azon belül is a közösségi média) és az önkéntes hírvivőkön keresztül szolgáltatták az információkat, szervezték a segítséget. A közösség bizonyított, sokszor példát mutatva azoknak a „szolgáltatóknak”, ahol esetenként nem kevés támogatás/anyagi forrás áramol. De ezt hagyjuk…

Soha nem tapasztaltam ekkora összefogást az emberek részéről és erre nagyon büszkék lehetünk. Szerintem nem szabad(na) most (és utólag) okosabbnak lennünk, politikai kampány-okot találni az eseményekben. Örüljünk, ahol megszűnt a veszély, és segítsünk ott, ahol még kell. Tanulni kell ebből is, ahogy az üzleti élet is arra tanít, hogy a tapasztalatból építjük a jövőt.

Nem tudom megállni, hogy ne értékeljem a helyzetet marketing stratégia szempontból, hiszen jó pár dolog történt, amiből tanulhatnak a vállalkozók, cégvezetők.

Egy-egy katasztrófahelyzet esetén is működnie kell a marketing rendszerünknek! Sőt korábban, egy marketing terv elkészítésekor ezt is számításba kell vennünk. Ilyen válságállapotban természetesen a marketing nem, mint direkt bevételszerzés működik, hanem hozzájárul ahhoz, hogy szóbeszéd marketing kialakulásával a jövőben cégünk jobb megítélésben részesüljön, jobb reputációval rendelkezzen és ajánlják azt.

hohelyzet-ma-magyarorszagon

A hóhelyzet nyertesei egyértelműen azok a szolgáltatók, akik visszamenőleg ingyenessé tették az autópályát, jóváírják az aznapi beszélgetéseket; Azok a szervizek, akik a balesetben megsérült autókat anyagárban megjavítják vagy élelmiszerláncok, éttermek, szálláshelyek, akik kinyitottak és díjmentesen befogadták, segítették a rászorulókat.

Először adj és utána várd a jutalmadat – ez a marketingben is érvényes.

A hóhelyzet vesztese pedig kétségkívül az a szolgáltató, aki – szerintem negatív értelemben – felhívta magára a figyelmet (ezzel szétbombázva az elmúlt hetek, több milliárdos imázsreklámjait) és azok a szálláshelyek, akik csak eredeti áron voltak hajlandóak beengedni a melegre vágyó autósokat. Több rémtörténetet hallottam az elmúlt napokban, remélem a fele sem igaz…

A válságmenedzsment, a kríziskommunikáció nem buta dolog, nem hiába egy külön szakma. Egy-egy ilyen esetben órákon, vagy akár perceken belül olyan döntéseket kell tudni hoznunk, amely kihathat akár a következő hónapokra, évekre is, de akár könnyen kerülhet a vállalkozásunk fennmaradásába is.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük