A kérdőívszerkesztés 6 aranyszabálya

Alábbi bejegyzésemben a piackutatás világába utazunk el, és néhány hasznos tippet szeretnék adni nektek azzal kapcsolatban, hogy hogyan szerkesszetek  meg egy kérdőívet, ha kérdőíves kutatást szeretnétek csinálni a cégeteken belül! Érdemes odafigyelni ezekre az apró kis tippekre, mivel amilyen könnyűnek és evidensnek tűnnek, éppolyan könnyen eshetünk abba a hibába, hogy mégsem így szerkesztjük a kérdőíveket. Lássuk is a tippeket:

  • A bonyolultabb, összetettebb, a megválaszoláshoz nagyobb figyelmet igénylő kérdéseket a kérdőív elejére célszerű elhelyezni.
  • A szociodemográfiai kérdéseket, melyek az életkor, nem, iskolai végzettség, lakóhely vizsgálatára vonatkoznak célszerű a kérdőív végén elhelyezni.
  • Kövessük a fokozatosság elvét, azaz fokozatosan szűkítsük le kérdéseinket a vizsgált témára. Ne a legfontosabb kérdéssel indítsuk a kérdőívet, hanem az általánosabb jellegű kérdésektől szűkítsünk magára a vizsgált kérdéskörre. Például ha az „X” márkájú csokoládéval kapcsolatos fogyasztói szokásokat szeretnénk feltárni akkor először kérdezzük meg, hogy szereti-e az egyén a csokoládét, és csak utána kérdezzünk majd rá konkrétan az „X” márkára.
  • Kérdéseinkben biztosítsuk a nemleges, nem tudom válaszlehetőséget is a válaszadóknak!
  • Ne tegyünk fel egy kérdésben több kérdést. Például: helytelen megfogalmazás: Mikor és mennyi csokoládét szoktál vásárolni? Helyesen úgy lenne, ha ez 2 külön kérdésként szerepelne. Először az lenne felmérve, hogy mikor szoktak csokoládét vásárolni, utána meg az, hogy milyen gyakorisággal.
  • Kérdéseink mellé írjuk oda segítségül a válaszadónak, hogy hány válaszlehetőség közül választhat.

Te szoktál piackutatást csinálni a cégeden belül? Ha igen, milyen módszerrel kutatsz?


30 napos ingyenes marketingtanfolyam

Read previous post:
Tömegesen vevőszerző érkező oldalak 10 pontos váza

A kimondottan értékesítői céllal készített érkező oldal (angolul: landing page) egy egyetlen lapból álló weboldal: jól megfogalmazott, felépített reklámszöveggel és...

Close