A középiskolai barátságtól nemzetközi ügyfélkörrel rendelkező ügyvédi irodáig

Régen jártam már a 11. kerületi Barázda utcában, itt van az egyik népszerű hamburgerező, a Magic Burger. Mellette drága lakópark, mégis minden ház elkelt, ha jól tudom. Az utca másik vége egész más arculattal bír, modern irodaházak – mintha nem is Kelenföldön lennénk. Ez a környék is fejlődik. Itt, a Cafe Freiben találkoztam az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás két alapítójával, Dr. Bán Gergellyel és Dr. Karika Mártonnal, valamint munkatársukkal – egyben a legutóbbi Marketing Fesztivál előadójával – Dr. Sipőcz Guiditta Dalmával.

Öltönyös, jó megjelenésű, komoly emberek és a sajtókapcsolatokban is profik. Ezt rögtön tudtam, amikor a megbeszélésünkre a PR- és marketingtanácsadójukkal érkeztek. Ritka az ilyen, de marketingtanácsadóként örömmel látom az ilyen profi felkészültséget.

Az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulást két középiskolai barát, Dr. Bán Gergely (középen) és Dr. Karika Márton alapította 2010-ben. Gimnáziumban és egyetemen is már csoporttársak voltak, de az egyetem után még más utakon indultak el. Gergely neves nemzetközi ügyvédi irodákban szerzett tapasztalatot, Márton pedig magyar közép- és nagyvállalatokkal foglalkozó ügyvédi irodánál dolgozott.

Az ötlet, hogy egy közös, nemzetközi ügyfélkörrel rendelkező ügyvédi irodát nyissanak gyakorlatilag tálcán kínálta magát. Hiszen Gergely a nemzetközi ügyvédi irodákban szerzett tapasztalatokat követően önálló praxis megalakítását tervezte, Márton pedig az egyszemélyes ügyvédi irodáját szerette volna tovább fejleszteni úgy, hogy közös ügyvédi irodát indít egy megbízható társsal.

Ahogy mondják – és ezt az összhangot én magam is érzem a beszélgetés alatt – a baráti kapcsolat a társulást követően is folytatódott és ennek is köszönhetően az induláskor nem volt érzékelhető számukra kezdeti nehézség. Az alapítást követően az ügyvédi társulás fejlődött, növekedett, amely egy fokozatos létszámbővülést eredményezett. A kezdeti években gyorsan elérték a 6 fő létszámot, ma már 15-en dolgoznak az ügyvédi irodában.

Gazdasági válság után nemzetközi vízek

Amikor a nehézségekről érdeklődöm, Gergely és Márton – mint jó riporteralanyok, komolyan véve a villáminterjút – is egyöntetűen azt válaszolják, hogy az ügyvédi iroda életében igazi nagy válság nem volt, de azért megemlítették, amikor 2-3 évvel az iroda alapítása után a gazdasági válság begyűrűzött az ügyvédi piacra is, ennek érezték a hatását és ez érződött az ügyfelek fizetőképességén, valamint az alkalmazható órabéreken.

Ezt követően csatlakoztak egy nemzetközi ügyvédszövetséghez, a Laworld–höz, majd egy üzleti és szakmai szempontból is koncentráltabb nemzetközi ügyvédi irodai hálózathoz, a németországi központú act legal hálózathoz, amely mára már 10 ország ügyvédi irodájának legjobbjait gyűjti össze.

Mint megtudtam az ügyvédi szövetségeknek is több modellje van. Valahol licence-t kell vásárolni, valahol tagdíjat, valahol nincs tagdíj, de a felek szorosan együttműködnek, és közös döntést hoznak. Lényegében az előnye ennek a társulásnak, hogy pl. egy multinacionális cég leányvállalatainak megnyerési esélye megsokszorozódik. Nem beszélve arról, hogy egy nemzetközi társulásban működő, egy nemzetközi háttérrel is rendelkező ügyvédi irodának nem rossz kicsengése van még nekem, laikus marketingtanácsadónak sem. A társulásnak köszönhetően ma már kijelenthető (és erre büszkék is), hogy nemzetközi szinten tudják kiszolgálni ügyfeleiket.

„Nagy lépés volt, amikor külső marketing tanácsadó lépett a csapatba, ezzel a TOP-30 –ba kerültünk” – mondja Gergely. S mi alapján lehet TOP-ügyvédi irodát rangsorolni? „Ügyfelek száma, árbevétel, munkatársak száma és természetesen a nemzetközi ügyvédi tagság.” – mondja Gergely.

Az act legal | Bán és Karika Ügyvédi Társulás kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minőségi, jó munkaerőt találjon, foglalkoztasson.

Már a felvételi sem könnyű

A munkatársak felvétele komoly szabályok szerint működik: 3 körös felvételi van. Ami a partnereknek fontos: a szakmai gondolkozásmód, az idegen nyelv ismerete, a személyiség és az előzetes teszt megfelelő színvonalú kitöltése.

A jelöltekből a sikeres szakvizsgát követően ügyvédek lesznek: Dalma is még ügyvédjelöltként került a csapatba 2016. novemberében. Dalma szakértőt keresett meg, aki az ügyvédjelöltek elhelyezkedésében nyújt segítséget, és így találta meg az ügyvédi irodát, ahol azóta immár ügyvédként dolgozik.

“Sokat tanultam Gergelytől és Mártontól, amit kiemelnék mégis az az, hogy a szakmai fejlődésen túl az üzleti szemlélet kialakításában is segítettek és egyedülálló módon támogatják az ügyfélszerzés elsajátítását is. Ami az irodai életet illeti jó dolog, hogy az irodában több csapatépítő program is megvalósul, a vidéki bortúrától az elegáns karácsonyi vacsoráig – vagy éppen egy bowlingozás.” – mondja el Dalma.

Márton veszi át a szót. „Általánosságban elmondhatjuk, hogy minden ügyvédünk sokat fejlődik. Egymásnak segítünk, de a legfontosabb fejlődési téma az ügyfél-centrikusság, ügyfélszempontúság.” – hangsúlyozza. „Nem is kizárólag jogi tanácsadást adunk, hanem az üzleti élet teljes spektrumát lefedő tanácsadást. Az iroda erőssége az egy-kapuság, tehát mindent megoldunk házon belül a partnerek segítségével.”

Amikor a hazai és külföldi piacról kérdezem őket, elmondják: Nemzetközi ranglisták léteznek – országonként, jogterületenként. Komoly megmérettetés minden alkalommal. Londonból készítenek interjút az irodával, megnézik a pályázati beadványt.

Márton büszkesége, hogy 8 év alatt, kettőjük erejéből felépítették ezt az irodát, nem volt jelentős mélypont, és folyamatosan örömüket lelik benne. Nemzetközi ügyvédi irodák minőségét nyújtják szolgáltatásban, de emberibb léptékben. Bár szeret és sokat dolgozik, szabadidejében Bach rajongóként természetesen maga is zongorázik és kedveli a zongorairodalmat.

Gergely is büszke, ő leginkább a nemzetközi társulásra és az iroda fejlődésére. Ő egyébként informatikai háttérrel is rendelkezik, korábban Microsoft béta-teszter volt, ami ügyvédként egy szűk kör tagjává teszi. Szabadidejében a mozi segít neki kikapcsolódni.

A Marketing112 vezető tanácsadója, az ügynökség tulajdonosa. Kis- és középvállalkozási marketingstratéga. Fő erősségei: marketingtervezés, marketingstratégia, márkakommunikáció. Norbert a Magyar Marketing Fesztivál főszervezője is, ez Magyarország legnagyobb, kkv-marketingtrendekkel foglalkozó üzleti fesztiválja.

Címke: