Elindul a napi frissítésű marketing blog!olvasási idő 1 perc

Idáig úgy gondoltam, hogy ez lesz a második napi frissítésű marketing blog Magyarországon, de délután megnéztem az említett (és soha ki nem mondott) másikat, de úgy vettem észre, hogy az nem naponta, hanem általában 2-3 naponta frissül és nem mondható el, hogy minden nap új írással várja a látogatókat. A Marketing112-vel egy nagy cél, hogy valóban napi frissítésű legyen – így az első ilyen Magyarországon.

A blog célja, hogy az eddigi munkámat folytatva, továbbra is hiteles forrása, kommentárja legyek a hazai- és nemzetközi marketing eseményeknek, innovációknak. Az írásokkal hozzásegítsem a magyar kis- és középvállalkozásokat, hogy marketingjüket jobbá tegyék.

napi frissítésű online marketing blog
Minden reggel új írás a magyar kkv marketingről
A menetrend

A blog írása hétfőtől péntekig fog jelentkezni, az új írások a nap végén fognak megjelenni áttekintve a nap eseményeit vagy publikálva olyan új marketing tanácsokat, tippeket, amelyek azonnal átvehetők és megvalósíthatóak. A blog hétvégén nem fog frissülni, viszont minden Hétfőn összefoglaló levélben küldjük ki az elmúlt hét írásainak kivonatát. Hogy ezt Te is megkaphasd, iratkozz fel a jobb oldali 33 napos mesterkurzusunra.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük