Hogyan készítsük el a tökéletes marketingtervet? (Olvasónapló 1. rész)olvasási idő 2 perc

Az olvasónapló Dan S. Kennedy: A tökéletes marketingterv kisvállalkozóknak című könyve alapján készült.

A könyvben nem az egyetemen tanított üzleti terv, illetve annak szerves részét képező marketing terv kialakítása áll a középpontban – pályázatok benyújtásánál az is elengedhetetlen – hanem a stratégiai értelemben vett marketingterv.
A mai KKV szektorban nagyon jellemző, hogy egy vállalkozás ügyvezetője egyben a marketinges, és a operatív ügyekért felelős szakember is.

Ebből kifolyólag a kérdés tehát adott: A marketinget tevékenységeket magadnak kell csinálnod, ráadásul jól! De mégis hogyan kell jól csinálni?

Ahhoz, hogy erre a kérdésre helyénvaló választ kaphassunk, messzebbről kell a problémát megvizsgálni. Az első fontos feladat, hogy megértsük, hogy mi is az a marketing? Illetve, hogy tulajdonképpen miért is van szükség a marketingtervre, amikor nekünk csak az a célunk, hogy eladjuk a termékeinket?

marketing-tervezes-dan-s-kennedy

A marketingnek 4 alappillére van Dan S. Kennedy szerint: az egyik a megfelelő üzenet, amit el kell juttatni a megfelelő embereknek, ezt a megfelelő csatornán tehetjük meg, a megfelelő módszerek segítségével, mindezt hatásosan, hatékonyan és nyereségesen.

Ezek alapján rengeteg kérdés merülhet fel benned, a céged marketing tevékenységeit illetően. A legfontosabbakat – amiket érdemes megválaszolnod magadban – pedig a következők, Dan S. Kennedy szerint:

  1.  Mi a véleményed, a te marketinged elindulhat a „leg-ek” csatájában? Szerinted a lehető legerősebb, legizgalmasabb, és leglenyűgözőbb üzenetre épül?
  2. Pontosan meg tudod határozni, hogy kinek szól az üzeneted? Tudod azt, hogy hogyan tudod a lehető legjobban átadni, eléjük tárni az üzeneted?
  3. Hajlandó vagy áldozni arra, hogy üzenetedet megkapják a célpiacod potenciális vevői?
  4. Végül, de nem utolsó sorban, méred a marketinged hatékonyságát?

Ha eddig ki is rázott a hideg a „tervezés” szó hallatán is, mostanra már azért biztos érzed, hogy a marketingterv mennyire komplex iránymutatással szolgálhat a céged számára.

Azonban ha úgy érzed, hogy Te magad nem szeretnél messze menő tervezésbe kezdeni egyedül, töltsd le az ingyenesen elérhető Marketingterv sablont!

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük