Két tényező, ami nélkül nem lesz sikeres a cégedolvasási idő 3 perc

Akármelyik tanácsadó is próbál Téged meggyőzni a marketing bullshit -jével, ma már sokkal nehezebb ügyfelet szerezni, mint régen. Megváltoztak a viszonyok, új hadszíntéren játszunk, új módszerekkel, amelyben két tényezőt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha megteszed, a céged meghal.

Egy történetet szeretnék elmesélni és azon keresztül átadni a gondolataimat. Biztos tudjátok, hogy Decemberben indul el az egyik giga projektünk (ne haragudjatok, beszélni nem beszélhetek róla, mert a konkurensek olvasnak minket e-mailen, Facebookon és még a klubunkba is próbálnak beépülni), amely alapjaiban fogja felrázni a magyar KKV marketing szektort és végre helyére kerül egy fogalom is, amit ezidáig nem méltó módon „szolgáltattak” a hazai kis- és középvállalkozásoknak.

A lényeg, hogy ennek kapcsán szükségem van kivitelezőkre, beszállítókra is. Hétfő reggel, az asztalomon egy finom Milford tea gőzölög. Tudom, hogy 3 céget kell megkeresnem az ügyben. Ez a legjobb 3 cég, akivel együtt dolgozhatunk, mert a Marketing112 csak a legjobb kivitelezőkkel dolgozik együtt. E-mail mindegyiknek, MiniCRM-be beleteszem (a legjobb CRM szoftver), holnap majd hívom őket.

Az első siker tényező: Az idő

A történet folytatódik… hirtelen kis borítékocska jelenik meg a tálcámon. E-mailem jött. Kb. 7 perc telt el és a cég már ajánlatot küldött. Nem automatizált levél volt, ezt szemmel láttam. Azt hittem ledöbbenek. Már picit beljebb volt a cég a szívemhez, pedig nem is tudtam mit ajánlott, milyen feltételekkel, olcsóbb-drágább? minőségibb?

Már emocionálisan, tudat alatt „jobb cég” volt, mint a másik kettő. A gyorsaság, az állandó rendelkezésre állás, az elérhetőség és a korrekt válasz lenyűgözött.

Persze a kósza gondolat még ott volt a fejemben, hogy talán egy intelligens responder válaszolt, de még amúgy is voltak kérdéseim, hát levelet írtam. Megdicsértem a gyorsaságukat (megszoktam!) és kértem tőlük egy személyre szabott ajánlattal egybekötött szerződést. Na gondoltam, most majd ezzel el vacakoltok 🙂 6 perc múlva megkaptam a kész szerződés tervezetet. S félreértés ne essék: korántsem arról van szó, hogy valamit nagyon drágán akarnak eladni nekem…

Sikertényező #2: A személyes kapcsolat

Az ilyen szituációkban mindig feléled az üzleti vénám, különleges érzésem támad és tudom, cselekedni kell: még a szerdára időpontot egyeztettünk egy előkelő étterembe. Ezt az ügyet gyorsan kell megbeszélni, mert ennek ilyen a dinamikája. Bár csak ilyen gyorsan menne minden. Egy komplett megoldás, ajánlat és tárgyalás leszervezése közel 20 perc alatt megszületett. Világbajnok, szolgáltatás! Kell nekem. Ilyen beszállító kell a Marketing112-nek! Nem hiába, piacvezető a cég abban, amiben szolgáltat.

A személyes kapcsolat kihagyhatatlan bármilyen profi az online marketing rendszer. Kell, hogy megismerjük egymást, beszélgessünk és lássuk, milyen ember a másik. A MAMASZ üzleti klubból tudom, a személyes kapcsolattartásnak nincsen párja és tudod: ez a jövő. Minél több ügyfeleddel tudsz személyesen is kapcsolatot tartani (a hírlevél feliratkozóidra is gondolok), annál lojálisabb közönséget, ügyfélkört van esélyed kiépíteni.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük