Készülj 2013-ra! Mikulásnapi marketing tervező Workshop

Gyere el december 8-án és tervezzük meg együtt vállalkozásod 2013-as marketing stratégiáját! Hozz ki többet termékedből/szolgáltatásodból, cégedből és magadból is! Ha még nem, vagy egyáltalán nem rendelkezel marketing tervvel a 2013-as évre, akkor mi, a Marketing112 szakemberei segítünk Neked!

Ezen az 1 napon olyan műhelygyakorlaton vehetsz részt, amelynek segítségével új gyakorlati ismeretekkel, új tervekkel, és konkrét feladatokkal fogsz a nap végén távozni. Csak 30 fő jelentkezését tudjuk fogadni.

Sztori a Marketing112 alapítójától

Tapasztalatom szerint ma, 2012-ben, Magyarországon a vállalkozások 75%-ának nincsen írott, a cég döntéshozói által elfogadott marketing stratégiája és még ennél nagyobb arányban mellőzik a termékükkel, szolgáltatásukkal illetve célközönségükkel kapcsolatos piackutatást. A vállalkozások még mindig nem használják a marketing tervezést, mint eszközt és nem készítenek maguknak mindenre kiterjedő forgatókönyvet a kommunikációt, promóciót tekintve. Számtalan lehetőség mellett mennek el, milliókat hagynak az asztalon, mert nem építik ki saját marketing rendszerüket.

A Mikulásnapi marketing tervező Workshop célja, hogy értékelni tudjuk az idei év teljesítményt és meghatározzunk olyan mérőszámokat, amelyek a jövőben összehasonlítási alapjai lehetnek vállalkozásod/céged sikerének. Egy komplett marketing tervezési módszertan (amely alapján az összes ügyfelünk marketing rendszerét szoktuk felépíteni) mellett foglalkozunk a kis- és középvállalkozások legnépszerűbb marketingeszközeivel.

Miklovicz Norbert

Kiknek szól?

Azoknak, akik a vállalkozás/cég stratégiai tervezésért felelnek:

  • cégvezetők,
  • marketing döntéshozók,
  • vagy ha egyéni vállalkozóról, egyszemélyes cégről van szó, maga a vállalkozó.

Azoknak, akiknek a siker a céljuk, és tudják, hogy időt és pénzt kell áldozni arra, hogy egy módszert elsajátítva még többre tegyenek szert. Akik nem csak hallgatni és figyelni fognak, hanem jegyzetelni, tervezni és velünk együtt gondolkozni!

Kik a műhelygyakorlat vezetői?

Zsolt, Norbi, Linda

A Mikulásnapi marketing tervező Workshop gyakorlati vezetői a Marketing112 szakértői:

Miklovicz Norbert fog segíteni a vállalkozásod/céged 2012-es hiányosság-feltáró auditjában és a 2013-as év marketingtervezésében és beszélni fog, hogyan fogsz tudni 2013-ban a Facebookon eredményesen kommunikálni és a közösségi oldalt ügyfélszerzésre használni. Szaladják Linda segít hatékonyabbá tenni az Adwords fiókodat és elmondja hogyan lesz sok megjelenésed, magas átkattintási arányod és nagyobb konverziód. Nagy Zsolt professzionális piackutatási tippeket és tanácsokat ad, hogy még jobban megismerhesd ügyfeleidet, versenytársaidat (konkurencia elemzés).

A Marketing112 Magyarország egyik dinamikusan fejlődő marketing ügynöksége, szolgáltatásainkat kis- és középvállalkozásoknak kínáljuk. A mi nevünkhöz fűződik Magyarország egyik legmeghatározóbb szakmai piackutatása (az ideit itt láthatod), a marketingesek link-rövidítője. Napi blogunknak több, mint 10 000 rendszeres olvasója van. Ügyfeleink az egyszemélyes vállalkozásoktól kezdve egészen a piacvezető, milliárdos bevételű cégekig terjed.

Miről lesz szó? Itt a tematika:

10:00 – Köszöntő (Miklovicz Norbert)

10:10 – Tervezzük meg a 2013-as marketing stratégiánkat I. (Miklovicz Norbert)

11:00 – Szünet

11:10 – Turbózd fel az Adwords fiókodat 2013-ra! (Szaladják Linda)

12:00 – Ebédidő

13:00 – Ismerd meg piacodat, ismerd meg az ügyfeleidet 2013-ban! (Nagy Zsolt)

13:50 – Szünet

14:00 – Tervezzünk meg a 2013-as marketing stratégiánkat II. (Miklovicz Norbert)

14:50 – Szünet

15:00 – Így kommunikáljunk a Facebookon 2013-ban! (Miklovicz Norbert)

15:50 – Szünet

16:00 – A KKV Marketing Felmérés 2012 eredményhirdetése és szakértői magyarázata

16:50 – Szünet

17:00 – Bemutatjuk Magyarország legújabb KKV Marketing magazinjának első számát!

17:30 – Kérdések & Válaszok

18:00 – Zárszó (Szaladják Linda)

Hol?

A műhelygyakorlat egész napos helyszíne a Hunguest Hotel Griff, Budapest, amelynek megközelítéséről itt olvashatsz részletesen.

Mennyibe kerül?

Az 1 napos, haladó szintű műhelygyakorlat részvételi díja: 49 900 Ft, amelyben benne foglaltatik a reggeli kávé, üdítő, pogácsa; az ebéd és a gyakorlathoz szükséges munkafüzet. Lényegében minden 🙂

Miért ennyi? Annak ellenére, hogy egy marketing terv elkészítésének piaci ára 200 000 Ft -tól indul, egy kisebb KKV piackutatás ára 40 000 Ft -tól, egy Adwords – Facebook tanácsadás pedig óránként minimum 15 000 Ft-ba kerül, ügyfeleinknél és a piacon tapasztaltak alapján, úgy gondoljuk, ez az az ár, amit egy emelt szintű, műhelygyakorlatért egy vállalkozás még kiad és reálisnak tart.

Sok esetben ez az ár csak töredéke más szakmai konferenciának, ahol egyszerűen csak előadásokat hallgathatunk meg több teremben. Itt ezzel szemben, az első perctől fogva a Te saját vállalkozásod felülvizsgálatával és átalakításával foglalkozunk!

A részvételi díjból a Marketing112 ügyfelei és hírlevelesei kedvezményt kapnak!

Mit garantálunk, ha eljössz?

  • Garantáljuk, hogy jól fogod érezni magad és úgy érzed, pozitív gondolkozású vállalkozók közt teszel a céged jövő évi sikeréért!
  • Garantáljuk, hogy úgy fogsz hazamenni, hogy egy 2013-as marketing terv vázlatod lesz, amit már csak olyan kutatási adatokkal és részletekkel kell kiegészíteni, amiben szintén instrukcióval látunk el, de egyedül, munkatársaiddal fogod kidolgozni!
  • Garantáljuk, hogy az Adwords fiókodat átvizsgáljuk és olyan tanácsokat, beállítási javaslatokat kapsz, amellyel olcsóbb átkattintást és több konverziót érhetsz el!
  • Garantáljuk, hogy megérted a Facebook-marketing lényegét és üzleti oldaladat más felfogásban fogod elkezdeni menedzselni! Elkezdesz ügyfeleket szerezni a Facebookról!
  • Garantáljuk, hogy rádöbbensz a piackutatás fontosságára és olyan módszereket adunk a kezedbe, amivel valóban megismerheted a célközönséged igényét, vágyait – ez pedig magasabb kosárértékhez és több érdeklődőhöz, több vevőhöz fog vezetni!

Jelentkezés

Fontos: A műhelygyakorlat jellege miatt csak 30 fő részére tudunk helyet biztosítani!

Név:*
E-mail:*
Cég neve:*
Irányítószám:*
Város:*
Utca:*
Kurzus neve:*
Részvételi díj:*
Résztvevők (fő):*
E-számla:*
Megjegyzés:
Adatvédelem:

Igen, elfogadom a jogi- és adatkezelési nyilatkozatot.

A jelentkezés után visszaigazoló e-mailt küldünk, amelyben még egy megerősítés szükséges!”

Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseirõl szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak.

A szerződés a távollevők között kötött szerződésekrõl szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Ennek érdekében az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 8 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Elállási szándékát a megrendeléstől számított 8 napon belül e-mailben jelezheti a te@marketing112.hu e-mail címre. A szerződés a megrendelő űrlap kitöltésével és a „Jelentkezem a műhelygyakorlatra!” gombra való kattintással a Miklovicz Norberttel jön létre (cégadatok itt).



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük