Te mit tennél meg, hogy szeressék a márkádat?olvasási idő 3 perc

A Marketingweek számolt be róla, hogy a Tesco UK bevásárolta magát a Giraffe szigetországi étteremláncba. Az 54%-os tulajdonrészről szóló tranzakció 48.6M fontba (17 Mrd Ft) került, a lánc 47 étteremből áll. Az akvizíciónak több célja van (pl. eredeti profiltól független plusz bevétel), többek közt, hogy szerethetőbbé tegye a Tesco a márkát, így komolyan elgondolkodtam azon, hogy mit tehet egy magyarországi kkv, ha – bár kisebb büdzséből – szeretné megszerettetni magát a célközönségével?

A célunk tehát: Hogyan tegyük szerethetőbbé a márkánkat?

A szerethetőség felé a célközönségünk szívén keresztül vezet az út, mondhatnám azt is:

Amit adsz a világnak, azt kapod vissza Te is.

Első körben azt kell tudnod, hogy mit kedvel a Te célközönséged, mi fontos neki, miben leli örömét? Ha pl. Neked egy csavar szaküzleted van, akkor nyilván nem azzal lehetsz kedvesebb, hogy adsz ajándékba még fél kiló csavart 🙂

A márkát kell építened és a márkának kell felfedeznie olyan területeket, amit eddig (talán) nem tett, de amely közel áll a célközönséged szívéhez.

Legegyszerűbb, ha csinálsz egy kutatást a bázisvevőid között (esetleg ismerőseit is megszólítva) és megtudod, hogy mit csinálnak szabadidejükben, milyen rendezvényekre járnak el vagy milyen más fogyasztási cikkeket vásárolnak? (Ezt például elmentheted a CRM szoftveredben, amire mi a MiniCRM-et használjuk és ajánljuk!)

csavar

Tegyük fel, hogy kiderül: a célközönséged többségének van gyermeke és előszeretettel járnak el az iskola/óvoda rendezvényeire. Innentől már csak kreativitás kérdése, hogy hogyan használod fel ezt az információt: rendezvényszponzoráció, mesekönyv az óvodába, ajándékcsomagok karácsonyra, stb.

Legyen célod, amit szerethetnek

Határozd meg magadnak, hogy mi az a cél, amit el akarsz érni a termékeiddel vagy a céged hitvallásával? Az előbbi példánál maradva a vállalkozásod (ügyféloldali) célja az, hogy professzionális, minden igényt kielégítő csavarokat árulj. Oké, de ezt önmagában még nem lehet szeretni…

Fogalmazd meg hát úgy, ami már szerethető. Például:

  • Biztonságot adsz a családoknak azáltal, hogy strapabíró, minőségi csavarokat értékesítesz.
  • Szaktudást adsz a férfiak kezébe azáltal, hogy a kollégáid felkészült szakemberek a témában.
  • Időt spórolsz meg a családoknak (amit együtt is tölthetnek) azáltal, hogy webáruházban is megrendelhetik a terméket.

A márkaépítésben fontos és elengedhetetlen, hogy olyan márka-tulajdonságokért is szerethető legyen a vállalkozásod, amely nem biztos, hogy közvetlen profilba tartozik: Az előbbi felsorolásból adódóan tehát a csavar szaküzleted azért is szerethető, mert biztonságot, szaktudást adsz, időt spórolsz vagy mert fontosak „számodra” a gyerekek egészséges fejlődése – éppen ezért labdákat vásárolsz a helyi focicsapatnak. Érted?

Ez is csak marketingtervezés és marketing stratégia kérdése!

A témáról még írni fogok, mert ennél bővebb kérdéskörrel állunk szemben, de láthatod: Nagyon fontos, hogy szisztematikusan, rendszerben és tervben gondolkozzunk. Ha a márkánkat tervszerűen építjük fel, akkor saját márkánk szerethetősége sem lesz akadály. Kattints ide és nézd meg, hogy a Marketing112 hogyan segít Neked a marketingtervezésben!

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük