Te tudtad? Ez a 7 dolog, ami bosszantja a vásárlókatolvasási idő 5 perc

Mi az oka, annak, hogy a mozik és a repülőterek magasabb árral képesek eladhatnak nekünk mindennapi fogyasztási cikkeket?  A tej és a tojás miért a szupermarketek hátsó részében helyezkedik el? Az a közös ezekben a bosszantó dolgokban, hogy nem mondják el a teljes történetet, a „miérteket”.

Jó lenne, ha a fogyasztók számára a vásárlásban, az utazás során, a mozizás közben mindennapi bosszúságot okozó dolgok egyszerűen eltűnnének. De sajnos ez minden valószínűség szerint nem fog megtörténni. De segíthetünk rajta, hogy legalább megértsék, hogy miért tűnik úgy, mintha szándékosan szeretnének minket összezavarni, minden alkalommal.

szupermarket

1. Miért van a tej a szupermarketek hátsó részében elhelyezve?

Közismert tény, hogy az élelmiszerboltok a tejtermékeket, a tojást, és az egyéb alapvető termékeket a bejárattól távol helyezik el, hogy kísértésbe hozzák a vásárlókat, miközben a többi termék mellett elsétálnak a céljuk felé (ugyanez igaz a plázákra is, ahol a szinteket végig vagy félig át kell sétálni, hogy le ill. fel tudjunk közlekedni a mozgólépcsővel).

Ez kétségtelenül az egyik oka, amivel a szupermarketek kellemetlenséget okoznak a vásárlóknak, hiszen ők az egyszerű és gyors vásárlást szerették volna elintézni.

Viszont van egy másik, sokkal praktikusabb oka is annak, hogy a tejtermékek miért az áruház hátsó részében kapnak helyet, és ennek semmi köze nincs a vásárlókhoz, és a reménybeli impulzusvásárláshoz sem. A másik elmélet szerint ez az elhelyezés segít az áruháznak lenyomni a költségeket. A tej nehéz termék, gyakran kell utántölteni a készleteket és hűtést is igényel. A szállító teherautókat rögtön az áruház hátsó része felé irányítják, ezért nem kell tejjel sokat kanyarogni az eladótérben ahhoz, hogy elérjék a végleges helyét.

2. Miért kerül a víz 1000 forintba a repülőtéren?

A repülőtéri biztonsági megszorításoknak köszönhetően a repülőtér területére akármilyen terméket nem vihetünk be, ami azt jelenti, hogy bárki, aki szeretne inni egy üveg vizet, amíg várja a repülőgépet, nincs más választása, mint, hogy megvásárolja a terminálból és fizeti a repülőtéri árakat. Bizonyos mértékig a helyzet egyszerű: a kiskereskedők tudják, hogy más választásuk igazán nincs, tehát ha az utazók palackozott vizet szeretnének inni, akkor kifizetik az árát.

3. A nyers csirke miért drágább, mint az elkészített?

Első pillanatban ennek nincs túl sok értelme. A főtt csirkét el kell készíteni, ami miatt drágábbá válik. Miért nem olcsóbb, akkor nyersen megvenni és otthon megcsinálni?

Ennek egyik magyarázata, hogy a grillcsirke „odavezeti” a nap végén a vásárlókat, hogy még gyorsan egyenek valami könnyű ételt.

A szupermarketeknek talán nem jelent nagy bevételt ez az értékesítés, sőt lehet, hogy pénzt veszít ezzel, de számukra az jelenti a sikert, ha behoz egy vevőt a boltba.

4. Az árak miért nem kerek számra végződnek?

A fogyasztók élete sokkal könnyebb lenne, ha az árak kerek számokra –például 200 forint, 198 helyett- végződnének. De úgy tűnik, hogy nagy hatással vannak a vásárlók döntéseire az árak kezdő számai, ami utána jön, már kevésbé fontos számukra. Tehát sokkal jobb üzletnek érezzük megvenni a terméket 198 forintért, mint 200-ért, bár a különbség csupán 2 forint. Ami ugye a kerekítés miatt végül mégis 200 forint lesz, de mégis azzal az érzéssel mentünk oda a kasszához, hogy jó döntést hoztunk.

5. Az ékszerüzletek miért nem írják ki az árakat?

A díszes, csillogó, gondosan megvilágított üvegdobozokban nagyon ritkán találjuk meg a választott ékszer árát. Ez rendkívül bosszantó, de az üzlet részéről ez egy stratégiai árképzés, hiszen ahhoz, hogy az érdeklődő, vásárló megtudja a termék árát, be kell mennie az üzletbe, beszélnie kell az eladóval, aki elmondhatja az aktuális divatirányzatokat, ajánlhat a termék mellé egy kiegészítő másik terméket is. Ezzel a vásárlást akár teljesen más irányba is elmozdíthatja.

6. Miért sokkal drágább a popcorn a moziban?

Mivel a jegyeladások mellett szükség van egyéb bevételi forrásra is, ezt az értékesített (kapcsolt) termékekkel szeretnék kiegészíteni. Továbbá, ha az emberek megveszik a jegyüket, már nem tudnak vagy nincs olyan sok idejük, ezért ott helyben veszik meg a harapnivalót, természetesen megfizetve a mozi által szabott árakat. Valamint a mozi területén szigorú biztonsági rendszer működik, tehát a terembe a nem ott vásárolt termékeket nem is szabad bevinni. Ezért megtehetik, hogy drágábban adják a popcornt, mint az áruházak.

7. Miért kell megmutatnod a nyugtát néhány üzletben távozáskor?

Nincs nagy rejtély itt, a nyugtát a veszteség-megelőzési intézkedések miatt kell megmutatni. A célja, hogy csökkentse a lopások számát és, hogy elriassza a tolvajokat, hiszen az üzlet kijáratánál lévő ellenőrzéskor, ha nem tudja felmutatni a nyugtát, kellemetlen pillanatokat szerezhet saját magának.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük