Ügyvédünk tanácsa: sürgősen módosítsa ÁSZF-jétolvasási idő 3 perc

Egy új kormány rendelet 2014. június 13-tól jelentős változásokat vezet be a fogyasztóvédelem területén, amely a webáruházakat, valamint a csomagküldéssel foglalkozó vállalkozásokat érinti jelentősen.

Dr. Tóth Renáta ügyvéd (jogipraktikak.hu) felhívta a figyelmet arra, hogy módosul az elállási határidő. Az új szabályozás alapján ugyanis:

„A fogyasztó az elállási vagy felmondási jogát a szerződés megkötésének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.”

A korábbi 8 nap helyett tehát most már 14 napja van a fogyasztónak arra, hogy az elállási jogát gyakorolja.

Az ügyvéd hangsúlyozta azt is, hogy a fentiekről a fogyasztókat is tájékoztatni kell. Amennyiben ez elmarad, akkor annak súlyos következményei lehetnek.

Hogyan kell módosítani az ÁSZF-et?

Az ÁSZF módosításhoz segítséget nyújt  kormány rendelet is, amely tartalmaz egy minta tájékoztatót, amelyet ITT tud letölteni. Dr. Tóth Renáta azt javasolja, hogy ennek megfelelően kerüljön az ÁSZF módosításra.

jogszabaly

Mi történik, ha elmarad a tájékoztatás?

Amennyiben a fogyasztó (vevő/megrendelő) nem kapja meg a fenti tájékoztatást, úgy az elállási határidő 12 hónappal meghosszabbodik. Ez azt jelenti, hogy 1 évig bármikor meggondolhatja magát és visszaküldheti az árút.

Kire vonatkozik a szabályozás?

A szabályozás olyan az üzlethelyiségen kívül kötött és a  távollévők között kötött szerződések esetén alkalmazandó, feltéve, hogy a jogviszonyban egy vállalkozó és egy fogyasztó (természetes személy) vesz részt, például: webáruház, csomagküldés, utazással egybekötött termékbemutató stb.

Mi változott még?

Az új kormány rendelet számos más újdonságot is bevezetett, ezek közül néhány fontosabb:

  • az ügyfélszolgálat hívószáma nem lehet emelt díjas
  • világosan és közérthető módon tájékoztatni kell a fogyasztót a termék vagy a szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, a vállalkozása nevéről, székhelyének postai címéről, telefonszámáról és az elektronikus levelezési címéről is,
  • tájékoztatni kell a termékért vagy szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás – adóval megnövelt – teljes összegéről is.

Dr. Tóth Renáta ügyvéd javasolja a jelenleg használt ÁSZF-ek aktualizálását a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Különös tekintettel a március 15-én hatályba lépett új Ptk. rendelkezéseire, valamint az adatvédelmi rendelkezésekre.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük