Videómarketing I. – A képi megjelenés, mint marketing eszközolvasási idő 3 perc

Jelen poszt az első abból a négy részes sorozatból, amit a videómarketingnek szánunk. Korábban azt gondoltam, hogy a 2011-es év lesz az üzleti videók, mint online marketing eszköz éve, de még mindig várat magára az áttörés. Az idei és a jövő év hozza el a várva várt forradalmat a hazai kis- és középvállalkozások ilyen jellegű kommunikációjában. Most és a következő három cikkben elé megyünk a változásoknak és áttekintjük a videómarketing legfontosabb tudnivalóit.

Az internet felhasználók száma és az online marketing az elmúlt öt-tíz évben töretlenül fejlődik, növekszik. Tíz évvel ezelőtt a honlapok jelentették az online marketinget. Az a vállalkozás, amelyik fejlődni-, növekedni akart honlapot épített. Rövid időn belül megjelentek az első értékesítési weboldalak, a keresők fejlődésének, és végül a Google egyeduralmának hatására megszületett a keresőoptimalizálás.

Öt évvel ezelőtt a hírlevél rendszerek weboldalba integrálása volt az online marketing csúcsa. A technológia és az eszközök használatának technikája azóta is töretlenül fejlődik. Az elérhető szélessávú internettel együtt fogalmazódott meg az igény egyre több olyan megjelenítési forma iránt, amely korábban nem-, vagy csak nehézkesen volt elérhető.

A Marketing112 is készül videókkal (bakizni mi is tudunk :))

Az üzleti megjelenés alapvetően képeket közöl a felhasználóval. A kezdetektől fogva arra törekszik valamennyi vállalkozás, hogy az élethez minél közelebbi hatást váltson ki a felhasználóból, minél közelebb hozza őt saját magához, a valóságos, személyes megjelenéshez.

A meglévő technológiák felhasználásával ezt az igényt az üzleti videó valósítja meg leginkább.

Miért a videó?

A 19–26 év közötti fiatalok körében nemrégiben elvégzett reprezentatív kutatás szerint, a televízió egyértelmű utódja az internet. A közösségi oldalak és más gyors, egyszerű kapcsolódási formák sebességével, hálózatával a statikus honlapok, képek már nem képesek felvenni a versenyt.

A videó, mint audiovizuális élmény jelenik meg a felhasználó számára, aki a kép és a hang megfelelő kombinációját befogadva jut a számára szükséges információkhoz.

A kutatás során vizsgált korosztályról elmondható, hogy figyelmük megszerzése és fenntartása, hozzávetőleg kilencszer annyi erőforrást igényel, mint 10–15 évvel ezelőtt, a hasonló korcsoport esetében. Ezzel párhuzamosan, radikálisan lerövidült a szóban forgó generáció figyelem-fenntartási készsége. Számukra tehát, szinte lehetetlen írott, képes anyagokon bármely információ eljuttatása. Folytatjuk!

Jelen poszt elkészítésében közreműködött a Marketing112 hangos-logó animációjának készítője, az üzleti videó- és animáció készítéssel (is) foglalkozó uzletivideo.hu csapata.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük