A kkv-k egyetlen esélye: a profi marketing tervolvasási idő 5 perc

A kkv-szektor nehéz időket él át, még akkor is, ha idén 13 mrd Ft jut a kkv-szektor munkahelyteremtésére, vagy soha nem látott módon ösztönzik a fiatalokat vállalkozásra.  Nem újdonság ez, de egyre inkább égető feladat lenne a pozitív iránymutatás, és a megfelelő kiút megtalálása a kkv-vezetők szervezettségében is.

A jelenlegi komoly helyzet jól látható abból is, hogy a CIB Bank friss, CIB Stafétabot névre hallgató felmérése szerint a kis- és középvállalkozások nagy része egyáltalán nem tudja, mi történik vele másnap. Nem hogy jövőképe nincs, de még egy éven belüli időtávra is csak nagy erőfeszítések árán tud tervezni. Hozzá kell tenni, hogy ez elsősorban nemcsak a hozzá nem értés kérdése, hanem a kis cégek gazdasági lehetőségeinek tükörképe is. Bár az elmúlt időszakban Európában számos új tendencia mutatkozott meg, a fejlődési folyamatnak csupán az elején tartunk.

Ördögi kör – Nem törvényszerű csődbe menni!

A kis- és középvállalati szektor minden ország kiemelt fontosságú területe. Ez a szegmens ugyanis komoly szerepet tud betölteni mind a foglalkoztatásban, mind a GDP-hez való hozzájárulásban. A Magyarországon működő kis- és középvállalatok általánosságban ugyan nehéz helyzetben vannak, vannak azonban olyan ágazatok, amelyek képesek voltak jól venni az akadályokat a gazdasági válság idején, és az utána következő időszakokban is. Így többek között az agrárszektorban tevékenykedők vagy az autóipari beszállítók. Velük ellentétben a kereskedelmi cégek stagnálást mutattak az elmúlt években, de kialakultak veszélyeztetett ágazatok is, amelyek komoly károkat és csapásokat szenvedtek el, úgy, mint például az építőipar vagy a pénzügyi tevékenységgel foglalkozók.

Statisztikai adatok bizonyítják, hogy azok a vállalatok, amelyek a felfelé ívelő szektorokban tevékenykednek, sokkal nagyobb biztonságban vannak, mint a veszélyeztetett területeken dolgozók. Az első szegmensben ugyanis kisebb a valószínűsége a csőd kialakulásának, az utóbbiban viszont akár tömegesen is tönkremehetnek a cégek. Ördögi kör ez, mert azoknak a cégeknek, amelyeknek eleve rosszul áll a szénájuk, nem sok lehetőségük van kikapaszkodni a gödörből. Hitelt is csak annak ad a bankszektor, aki stabil alapokon áll, és a jövőre nézve garantáltan vállalni tudja annak visszafizetését.

A CIB Bank tanulmányában olvasható statisztikai adatok ijesztőek a 2013-as évről és a 2014-es év első negyedéves időszakáról. Főként azért, mert a cégbedőlések jelentős hányada nem azokat érinti, akik több évtizede működnek, hanem azokat, akik újonnan alapították a vállalkozásukat. Ez szintén azt mutatja, hogy a magyar kkv-szektor a gazdasági válságból máig nem tudott kilábalni, és az utóbbi években jelentős források tűntek el a piacról, amelyeket egyelőre nem tudtak pótolni.

Az egyetlen túlélési lehetőség: a marketingtervezés!

Ebben az instabil piaci környezetben egyetlen lehetőségük van a kis vállalatoknak a talpon maradásra: a cégek komplex üzletfejlesztési stratégiájának kialakítása. Egyelőre azonban nagyon kevés cég ismerte fel ennek a jelentőségét, és még kevesebben rendelkeznek kész üzleti tervvel, pedig ez alapjaiban változtathatná, erősíthetné meg az életüket.

Újonnan végzett felérések szerint a magyar kkv-k ötöde egyáltalán nem rendelkezik semmilyen stratégiával, máról holnapra próbálja kitalálni, hogyan vészelje át a jelenlegi, nem túl bíztató állapotot. Azonban azok a kis- és középvállalatok is, amelyek felismerték a komolyan kialakított üzleti terv jelentőségét, csupán egy, maximum két évre látnak előre. Ők az elkészített stratégiájukat ráadásul nem is vizsgálják felül menet közben, azaz nem igazítják a változó piaci helyzethez, így még kevésbé hatékony a működésük.

Létfeltétel lenne pedig egy jól kialakított és megfelelően menedzselt üzleti terv a cégek számára, hiszen ezen áll vagy bukik minden. Nagy hiba azonban, ha a cégvezetők úgy gondolják, hogy hozzáértés nélkül is bármit a papírra vethetnek, hiszen így több kárt okozhatnak maguknak, mind amennyi hasznot termelhetnének.

Érdemes ezért a marketingtervet profi szakember közreműködésével összeállítani, aki nem csak átlátja az adott cég piaci működésének lehetőségeit, hanem hasznos szakmai javaslatokkal, információkkal is a segítségére lehet a cégvezetőnek. Ez nemcsak az adott vállalkozást lendítheti fel, hanem – ha tömegesen elterjed e gyakorlat – a kkv-szektor belátható időn belül erősebbé válhat, mint bármikor volt.

Marketing stratégia kialakítása, éves marketingterv készítése a Marketing112 -től!
Olvassa el, mit kínálunk!

Mitől lesz sikeres egy vállalkozás a vezetők szerint?

Végezetül pedig egy Gfk reprezentatív kutatási eredmény (szintén a CIB Stafétabot tanulmányból), amit a szerdai blogbejegyzésünkben fogunk „kivesézni”.

Önnél is így néz ki a lista?
Önnél is így néz ki a lista?

Ami már most látható, hogy a döntéshozók szerint nem a marketingtervezés a legfontosabb, viszont ennek köszönhető a jelenleg kialakult, a marketingtervet nélkülöző helyzet. Szerdán felállítjuk ennek a listának a marketing szempontú rangsorát.

Tréningajánló

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük