Az elmúlt hét legszínesebb kkv marketing hírei (05.29-06.02)olvasási idő 5 perc

Kis- és középvállalkozásoknak szóló illetve releváns marketing és üzleti híreket csemegézzük ismét az elmúlt 1 hétből (05.29 – 06.02.). Hetente kb. 400 üzleti hír lát napvilágot, ezekből hozom el nektek a legszínesebbeket, hogy felkészülten és tájékozottan.

Európa tíz leginnovatívabb építőipari cége közé választották be a pécsi GLT Delta Kft -t. Innovációjuk akár negyedére rövidíti az ipari gépészeti központok, légtechnikai rendszerek és más összetett épületgépészeti megoldások kivitelezési idejét. Eljárásukkal lényegében lemodellezik az adott épületet, egy 3D-s szoftverbe töltik, ahol pontosan és előre megtervezhetik a gépészet elhelyezkedését, méreteit és működését. (Kiemelt képen, forrás GLT Delta)

A közúti fuvarozás költségei 2022 után 2023-ban is további, 8-9% -al emelkedhetnek. Hangzott el Magyar Közgazdasági Társaság logisztikai szakosztályának online rendezvényén. Ma Magyarországon 13 ezer vállalkozás foglalkozik közúti árufuvarozással, járműállományuk 90 ezer járműből áll, a magyar foglalkoztatottak 3,3 százalékát alkalmazzák és a GDP csaknem 5 százalékát adják.

A családi cégek több mint fele, 53%-uk súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet Magyarországon, mint a koronavírus járványt. – derült ki a K&H családi vállalatok kutatásából. A családi cégek működését a megemelkedett működési költségek, alapanyag költségek és bérköltségek befolyásolják leginkább.

Indul a Vállalkozói start II. program! Maximum 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a 18-64 év közötti, legalább általános végzettséggel rendelkező, vállalkozó kedvűek. A keretösszeg 6 milliárd Ft. A 4.5 millió Forintból 3 milliót bérköltségre és járulékokra, a maradék 1,5 millió forint pedig eszközbeszerzésre, cégalapításra fordítható. A vállalkozást 12 hónapig fent kell tartani, amire a pályázat első, 2020-as köre alapján nagy esély van, ott a vállalkozások 60%-a jelenleg is működik.

A kamatadó után újabb 13 százalékos szociális hozzájárulási adót kell fizetniük a magánszemélyeknek a kamatnyereségük után. Ez alól csak az állampapírok a kivételek, amelyek hozama eddig is adómentes volt. A bankoknak ráadásul kötelezően reklámozni is kell az állampapírokon elérhető hozamokat.

Megalakult a Kiberkoalícó. Az alapító tagok: a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ), a 4iG Nyrt., a Vodafone, valamint a Yettel. A közlemény szerint: a magyar cégek 63 százaléka rendelkezik honlappal, amelyen keresztül minden ötödik online megrendelést is fogad, az árbevételük 23 százaléka származik az elektronikus kereskedelemből. Tavaly a vállalatok 41%-a fizetett hackereknek váltságdíjat, ami csökkenő tendencia, de így is 250 millió forintot jelent. A kutatásuk szerint kibertámadás utáni helyreállítási költség meghaladta az 500 millió forintot. Egy 2022-es jelentés szerint egyébként 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók kényelemből ugyanazokat a belépési adatokat adják meg mindenhova.

Az NDAlegal cikke azzal foglalkozik kié a szerzői jog, ha AI eszközt használunk?

A magyar szerzői jog szerint a szerzői jog azt illeti meg, aki a művet megalkotta, aki jelenleg csak természetes személy lehet. Az AI-t alkotó programozók szerzői joga a magyar és EU-s jogrendben is kizártnak tekinthető. Jelenlegi ismeretek alapján egyedül az ún. promptoló lehet a szerző, ha valós beavatkozási lehetősége van a prompt végeredményére – de ez nem teljesül. Tehát önmagában jelenleg nem élvezünk szerzői jogot ha egy AI eszközzel alkotunk valamit. A mesterséges intelligenciára jelenleg nincs magyar vagy Európai Uniós szabályozás.

A 30 és 59 év közöttiek körében végzett kutatást a K&H, hogy kiderüljön, hogyan változtak meg a vásárlási szokások 2023 első negyedévében. A megkérdezettek 92 százaléka a korábbinál jobban odafigyel arra, hogy mit és hol érdemes megvenni. 82 százalékuk ritkábban jár étterembe és szórakozóhelyekre, vagy olcsóbb helyekre járnak és igyekeznek kevesebbet költeni. 72 százalékuk kevesebbet költ márkás divatcikkekre. 70 százalékának döntését befolyásolja az infláció a műszaki cikkek vásárlása esetén. Az autó- és a lakásvásárlási terveit a megkérdezettek 54, illetve 46 százaléka módosította az infláció miatt.

A beruházások volumene 2023 első negyedévében 2022 első negyedévéhez viszonyítva 2,8 százalékkal csökkent – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből.

A hazai építőanyag-gyártókat követően saját tagozatot alapítottak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségén (ÉVOSZ-on) belül a magyar építőanyag-kereskedők is.

Az alapítók a piac 40 százalékát teszik ki. A tagozat elnökévé Juhász Attilát, az Új Ház Építőanyag Nagykereskedelmi Zrt. elnökét nevezték ki. Az új tagozat legfontosabb céljai között az iparág modernizációja és az építőanyag-kereskedelem erősítése is szerepel. A hazai építőanyag-kereskedelmi vállalatok együttesen 30 ezer munkavállalót foglalkoztatnak. A mostani tagozat az ő érdekeit is képviselni fogja.

Related Posts