Egyre inkább zajosabb lesz a hagyományos és a digitális marketing, az ügyfelekért folytatott harc, annál inkább szükség van arra, hogy a vállalkozásunknak megtaláljuk azt az identitását, egyediségét, amely – mivel másra nem mondható – piaci előnyhöz és kedvező megítéléshez segíthet.
A „legrosszabb” dolog számunkra (cégvezetőknek, marketingeseknek) a pozicionálásban az, hogy maga a pozicionálás folyamata nem arról szól, hogy mindenáron új gondolatokat próbáljunk beültetni a vásárló fejében, hiszen az előtt is gondolt valamit egy tábla csokoládéról vagy egy hajvágásról, esetleg egy számlázó programról. Sokkal inkább az, hogy az addig ott lévő gondolatokat, asszociációkat felcserélje a mi termékünk, mi cégünk neve.
Ahhoz pedig, hogy ezeket a gondolatokat áttudjuk írni, ahhoz tudnunk kell, hogy (például) egy nagyvárosi csempe szaküzlettel kapcsolatosan milyen asszociációk, gondolatkötések vannak a kommunikációnkkal megcélozni kívánt célközönségünk fejében. Tudnunk kell, hogy mi fontos nekik, mit várnak el például egy csempe szaküzlettől?
Lehet, hogy az adott vállalkozás vezetője úgy gondolja, azt kell mindenhol kommunikálnia, hogy az adott városban a legnagyobb bolt az övéké vagy a legnagyobb vonzáskörzetben hozzájuk járnak a vásárlók. Viszont:
Ez a fajta pozicionálás semmit nem ér, ha egy vásárló azt várja el, azt szeretné viszontlátni, hogy ebben a boltban minden ügyféllel külön foglalkoznak, az elégedett vásárlásra extra garanciát vállalnak, és itt megtalálhatóak a legolcsóbb csempéktől kezdve a legtrendibb irányok is (~választék).
Sőt, még ha így is van: Érdemes a fokozatjelzőkkel (leg-, első valamiben) óvatosan bánni és csak akkor használjuk ezelet, ha valamit tényszerűen alá is tudunk támasztani (pl. azt, hogy a „legrégebbi csempebolt”, tudjuk igazolni az alapítás évével – kérdés mennyire szolgálja a pozicionálásunkat. Viszont azt, hogy mi vagyunk a legnépszerűbbek, legkedveltebbek, piacvezetők – már nehezebben).
Nem csak azért nem jó stratégia „kérkedni” a legekkel, mert egy feljelentés esetén a Gazdasági Versenyhivatal előtt kell, hogy tudjuk megvédeni magunkat, hanem ez olyan, mint a kierőszakolt döntés az ügyféltől. A „piros pontokat” szeretik ők kiosztani és nem szeretik, ha egy vállalkozás mondja el magáról, miért kell szeretni.
Engedni kell, hogy a „nép” emeljen ki minket a tömegből királlyá és ne fordítva, mi magunk mondjuk azt, hogy királyok vagyunk!
A kifejezésekkel egyébként is óvatosan kell, hogy bánjunk, mert könnyen jogvita lehet belőle. Éppen ezért gondoltuk úgy, hogy a december 8-án (holnap) megjelenő Marketingesek Lapjában olyan rovat is helyt fog kapni, amely joggal és gazdasági bűnmegelőzéssel fog foglalkozni. Izgalmas témák és a benne leírtak sok-sok kellemetlenségtől óvhatnak meg minket.