(Nem csak) hangszerboltok marketingje II.olvasási idő 3 perc

A tegnapi blogbejegyzésünk folytatásaként ma szintén egy hangszerbolt marketing sztorijáról írok, ami szintén nagyon tanulságos. Három dolgot bizonyít be: még mindig nem minden vállalkozás érzi a marketing szükségét, még  mindig sokszor az ár alapján dönt a vevő, továbbá egy félreeső utcában is lehet a boltod, ha jó a marketinged.

Még mindig a tegnapi bejegyzésemben említett mikrofon beszerzési ügy. Interneten rákeresek, árgép.hu segít is. Felhívom, felveszik, kérdezem a keresett mikrofont és már jön egy zseniális kis trükk. Mielőtt bármit kérdezhettem volna az amúgy is készséges válaszok után, jött a varázsszó: „Eltehetem?”

Ennek nagyon örültem, mert ma már az a meglátásom, nem szeretik a boltosok eltenni a termékeket – bizalmatlanok, hogy nem megyünk be érte vagy pedig mi fogyasztók vagyunk megbízhatatlanok, mert útközben három másik helyen megvehetjük ugyanazt a terméket. Mondom igen: „Megyek érte”. Kártyás fizetés van? Nincs. De még ez sem szegte a kedvemet. Pedig a tétel már 5 számjegyű volt.

Hangszerboltok kisvállalati marketing történetei
bbstudio.hu

A boltba érkezve (sajnos megállító tábla és figyelemfelkeltő kirakat nem volt – alig találtam meg) egy nagyon szimpatikus, ősz szakállú úriember fogadott. Emlékezett rám, átvettem a terméket, számla, stb. Elégedett vagyok érzés! Persze e-mail címet nem kértek, visszatérésre ösztönző kupont nem kaptam, nem volt semmilyen marketing eszköz, de gyorsan kiderült, hogy miért.

Az úr elmondta, hogy ők nem reklámoznak, amit arra költenek azzal inkább olcsóbbak és az árgép.hu keresőben vannak bent. Vagy ismerik őket vagy az árgép-ben vannak bent. Így is napi 3(!) ilyen mikrofont eladnak. Mivel a legolcsóbbak, a listán a legelső helyen szerepelnek és mivel egy ilyen mikrofon mindenhol ugyanolyan: itt az ár dönt.

Persze, mint marketinges azt mondom: nem az árral versenyzünk és egy jól felépített branddel van az a vásárlási szituáció, ahol inkább elmennek egy drágább boltba: ha folyamatos a kapcsolattartás, ha már előtte több szakmai tanácsot kaptak e-mailben, ha pl. ingyen kávé van az ügyfeleknek, ha kellemes ügyféltér van, stb. Szóval van az a marketing, amivel a drágább mikrofont választják az árgép.hu -n is (én rendszeresen így vagyok az extreme digitallal – ha tehetem azt választom ilyen összehasonlító oldalakon), de ehhez márkát kell építeni és sok-sok asszociációt kell beleverni a vásárló fejébe.

Mindenesetre tanulságos volt a találkozó és az is, hogy a bolt most készül a Facebookra. Azt látom, hogy a kisvállalkozóknak még rengeteg fejlődni valójuk van, mert nem azt mondom, hogy rossz, amit csinálnak. Azt mondom: lehetnek sokkal jobbak, lehet sokkal több vevőjük és lehetnek sokkal ismertebbek. Gondolom ezt senki sem utasítaná vissza…

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük