Te is otthonról dolgozol?olvasási idő 4 perc

Azt már Te is jól tudod, ahhoz, hogy sikeres legyen a vállalkozásod, minden nap tenned kell érte.

Sokan azt gondolhatják, könnyű az otthonról dolgozó vállalkozóknak, mert napközben is otthon lehetnek, bármikor befizethetik a postán a csekket, iskolaszünetben velük lehet a gyerek, nem kell sakkozni a szabadságukkal. Ez szerinted sem ilyen egyszerű?

Az otthonom a munkahelyem

Vannak, akik szerencsésnek gondolják azokat, akik otthonról dolgozhatnak. Én is így gondoltam, mígnem kipróbálhattam, milyen, amikor az otthonom a munkahelyem. Én folyton pakolásztam, mostam, főztem, mert csak úgy tudtam a munkára koncentrálni, ha minden rendben volt körülöttem. Sok idő kellett hozzá, hogy rendesen menjen a munka otthonról is. Ha Te is ilyen típus vagy, neked sem lehet könnyű otthonról dolgozni, főleg, ha mindig akad valami más tennivalód is. Persze az ismerőseid is úgy gondolhatják, ha úgyis otthon vagy, nyugodtan felugorhatnak hozzád, te intézed a postát, a bankot és a bevásárlást, aztán észrevétlenül eltelnek az órák és véget ér egy nap. Aki ki tudja zárni a környezetét és el tudja fogadtatni másokkal, hogy attól, hogy otthon van, ugyanolyan keményen dolgozik, mint más az irodában ülve, annak szimpatikus lehet az otthoni környezetben történő munkavégzés, de másoknak nem feltétlenül hoz jó teljesítményt.

Az egyik legfontosabb szabály, hogy válaszd szét a magánéleted a munkádtól! Ne hagyd, hogy a napi feladataid a munka rovására menjenek.

 Jó tanácsok otthonról dolgozóknak

Készíts magadnak egy munkarendet! Tervezd meg, milyen feladatokat kell aznap elvégezned és szabd meg a munkaidődet! Ha így teszel, könnyebben be tudod majd tartani, hogy ne részletekben végezz el -összességében több idő alatt- egy feladatot, mert közben mindig eszedbe jut valami más (lejárt a mosógép, forr a víz, stb)

Mond el az ismerőseidnek, hogy az, hogy Te otthon vagy, ugyanolyan elfoglaltságot jelent, mintha 9-5-ig egy irodában dolgoznál. Igyekezz betartani, hogy csak a „munkaidőd” után találkozol velük és csak a munka után intézd el a postát vagy a bevásárlást.

Csak azoknak ajánlott az otthoni munkavégzés, akik kellő önfegyelemmel rendelkeznek. Tudatosítsd magadban, hogy dolgozol, különben nem fogod tudni rendesen elvégezni a munkád. Te saját magadért dolgozol, annyit keresel, amennyiért megdolgoztál…

Ha van egy irodád, vagy egy elkülönített hely a lakásodon belül, amit kinevezhetsz dolgozószobának, sokkal hatékonyabban tudsz otthonról dolgozni. Ezért tanácsos még kisebb lakásokon belül is legalább egy dolgozósarkot elkülöníteni, amit a „munkahelyednek” érezhetsz.

Akik otthonról dolgoznak és keveset beszélnek másokkal, tanácsos minél több képzésre, üzleti eseményre ellátogatniuk. Egyrészt fontos, hogy fejleszd magad, másrészt, ha csak nem vagy magányos farkas típus, neked is szükséged van arra, hogy a családodon, barátaidon kívül is találkozz emberekkel.

Az otthoni munka előnyei

Bár a hátrányokkal kezdtük, azért mindenképp vannak előnyei annak, hogy Te otthonról dolgozhatsz.

Senki nem szól bele a munkádba, a napi ritmusodba. Akár már kora reggel is elkezdhetsz dolgozni, ha Te akkor szeretsz, és pizsamában is ülhetsz a gép előtt, nem kell feszes kiskosztümben vagy öltönyben lenned egész nap.

Sokan el sem tudnák képzelni, hogy ne a saját maguk urai legyenek, s ne otthonról dolgozzanak. Leginkább azok értékelik ezt és vágnak bele egy saját, otthonról végezhető vállalkozásba, akik megtapasztalták már az irodai munka hátrányait és nem érezték jól magukat benne.

Néhány foglalkozás, amikor otthonról dolgozhatsz: programozó, író, online szerkesztő, grafikus, webes munkák (a képfeltöltéstől a keresőoptimalizálásig), fordító, könyvelő

Ha Te is otthonról dolgozol, írd meg nekünk, mi az előnye és mi a hátránya az otthoni munkának!

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük