Trust me – Taste me – Buy me! avagy, a public relations és a marketing viszonyaolvasási idő 3 perc

Valamikor a rendszerváltás hajnalán hazánkban a marketing és a pr-szakma berkein belül, és a két szakma művelői között vita folyt arról, hogy a két tevékenység felfogható-e egymás részeiként. Ebben az időben megpróbálták magyarítani mindkét szakmának, a hazai szakmai köztudatba akkoriban beépülő angol nyelvű kifejezéseit. Így fordult elő, hogy az angol „Product PR” kifejezést „marketing-pr” kifejezésnek „magyarították”.

Baráth Tamás tanítás közbenEkkor, a szakmai definiálási folyamat legfontosabb esztendeiben, 1993-ban és 1994-ben honosodott meg hazánkban számos ma használt szakkifejezés.

Míg korábban mindenki „marketing menedzser” szeretett volna lenni, akkoriban a leghőbb vágy a „public relations menedzser” foglalkozás volt. Természetesen sokan – akiknek fogalmuk sem volt a pr-szakma és tevékenység mibenlétéről, de, mert ez olyan jól hangzott – ezt íratták rá névjegyeikre.

Jelen sorok írója akkor írta le a CEO Magazinban, egy, a pr-szakmát ismertető cikksorozatában a következő sorokat, a public relations kapcsán:

„Sokan használják e két szót. Sokan csodaszernek tartják, mint ahogy a marketinget is annak tartották megjelenése idején. Sokan lenézik. Még többen közömbösek e két szó hallatán. Sokan félreértik, összekeverik a reklámmal, a propagandával, sokan a marketing egyik részterületének tartják. Pedig nem az. Szögezzük le itt és most: nem keverhető össze, még akkor sem, ha a public relationsnak és a marketingnek vannak határterületei.”

Manapság, a húsz esztendővel ezelőtti, az akkor mindkét hivatás szövetsége megelégedésére lezárt szakmai vita újból megjelent, azonban most elsősorban pénzügyi, üzleti aspektusból. Manapság a kérdés úgy jelenik meg, hogy a marketing és/vagy reklámügynökségek, a cégek termék-, szolgáltatás-, tevékenység-pr tevékenységéhez tartozó büdzsét, az akkori „magyarítás” szakszavát felhasználva, marketing-prnek nevezve, szeretnék megszerezni. Ez egyenes következménye annak, hogy a marketing és reklám ügynökségek közül többen már nem ATL és BTL ügynökségként definiálják, hanem úgy hirdetik magukat, hogy komplex szolgáltatásokat nyújtanak. Ebbe a komplex marketing tevékenységbe beleértik a pr-tevékenységet, de elsősorban a marketing-pr tevékenységet. Pedig a public relations tevékenység ellátáshoz alapvetően a marketingétől eltérő szemléletmódra és ebből fakadóan szakmai tudásra van szüksége annak, aki ezt a tevékenységet el szeretné látni. Azok az ügynökségek állítják azt, hogy a pr-szolgáltatást is nyújtani tudják a marketing-pr tevékenység keretén belül, amelyek elsősorban a media relations tevékenységet értik a public relations fő területének. Ez persze szakmailag hibás felfogás.

A világban – különösen az angolszász szakirodalomban és gyakorlatban – ismert és elismert marketingkommunikációs és public relations felfogás szerint, nem lehet a marketinget és a public relationst egymás részeiként felfogni és ebből következően gyakorolni.

Ezt a cikket Baráth Tamás írta, szakmai életpályája itt olvasható. A cikk folytatása a januári Marketingesek Lapja, kkv marketing szaklap oldalain folytatódik.

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük