A cégvezetés olyan mint a csajozás

Nagyon fontos téma miatt vagyunk itt, ugyanis most a cégvezetésről, a menedzsment problémákról, a cégvezetőket érintő kihívásokról, fejlődési lehetőségekről beszélünk. Nem is akármilyen témát hoztam nektek, hiszen a rendezvényszervezők már gondoltak erre a témakörre, ezekre a kérdésekre, ezekre a problémákra. Nem más, mint a Business Smart alapító főszervezője lesz a vendégem, annak apropóján beszélgetünk, hogy idén, 2019. május 14-én a New York Palotában lesz az V. Business Smart Konferencia, úgyhogy cégvezetési kérdések, problémák, fejlődési lehetőségek: Szilágyi Imre a vendégünk.

MN: Melyek idén a trendek cégvezetői szempontból, és milyen kihívásokkal kell szembenéznie a cégvezetőknek idén és a következő években?

Szilágyi Imre: Szerintem az egyik legfontosabb dolog, amivel a vállalkozóknak tisztában kell lennie az az, hogy a gazdaság ciklusokban működik, ami azt jelenti, hogy mindig vannak felfelé ívelő szakaszok, aztán vannak visszaesések, ezek ugye a konjunktúrák és a recessziók. Ezek váltakoznak: most éppen egy konjunktúra szakaszban vagyunk, annak a vége fele, és hamarosan, 1-2 éven belül itt lesz megint egy olyan lefele menő szakasz, amire bizony fel kell készülni.

Amit lehet tudni ezekről a ciklusokról, hogy általában egy-egy ilyen ciklus után a piacon az elvárt hozam meg szokott emelkedni, ami mérhetően is kimutatható. Tehát, azok a cégek, amelyek túlélik a gazdasági válságot, kevesen maradnak meg, de sokkal több profitot, nyereséget fognak tudni csinálni. A kettő nyilván összefügg: azok fognak tudni életben maradni, akiknek nagyobb a nyereségük, és azok hullanak el, akiknek rosszabb a nyereségük, ezért a válság után mindig egy magasabb átlagos nyereség látszik a piacon. Ez viszont egy jó hír, mert ez azt jelenti, hogy ha valaki felkészülten vár egy ilyen ciklust, és tud fejlődni/fejleszteni a cégén, akkor bizony nyertesként kerül ki, hiszen nem csak, hogy megerősödik a recesszió végére, hanem gyakorlatilag egy nagyobb profitot tud elérni ugyanazzal a tevékenységgel/erőfeszítéssel, ugyanis kiesnek egy csomóan, és azoknak a piacát meg tudja szerezni.

Ezért nagyon fontos, hogy olyan ciklusoknál, ahol most is közeledik egy ilyen recesszió, készüljünk fel, hogy mi várható, és milyen trendek vannak a világban. Ha körbenézünk, akkor láthatjuk, hogy a globalizáció az egyik ilyen trend, ami azt jelenti, hogy a helyi, lokális piacok egyre inkább eltűnnek. Hogyha valaki a magyar piacban gondolkodik, akkor a cégnek az árbevétele szinte 100 százalékban magyar piacról származik: ezek a cégek lesznek azok, akik elsőként fognak elhullani a következő válságnál.

Egyre inkább abban kell gondolkodni, hogy nemzetközi piacok vannak, még akkor is, ha az ügyfeleink nagy része Magyarországon van, ma már a technológia segítségével elérhető az Amazonról, az Alibabáról meg egy csomó külföldi oldalról, így a Facebook Marketplace-ről szintén számtalan olyan termék, amely ugyanúgy versenyez a mi termékünkkel, még ha magyar piacon is vagyunk.

Ez azt jelenti, hogy ha nem tudok globális piacban gondolkodni, akkor előbb-utóbb le lehet húzni a rolót.

Ez az, ami nagyon fontos, és a másik olyan téma, amivel kiemelten fogunk foglalkozni ezen a konferencián, vagyis hogy hogyan lehet fókuszálni/áttenni a működést meg a bevétel egy részét minél inkább külföldre/a magyar piacon kívülre, hogyan lehet ezekre a piacokra bejutni, hogy kell felépíteni úgy a céget, hogy ezeken is megállja a helyét, és ne csak itthon.

MN: Oké, ez mind nagyon érdekes, és tök jól hangzik, de a tapasztalatos és az elmúlt évek konferenciái alapján miben látod a cégek fejlesztési lehetőségét és kiugrási pontját, mit tegyenek a cégek?

Szilágyi Imre: Ennek egyetlen módja van: fejleszteni önmagukat – fejleszteni azt a rendszert, amiben a cég működik, és egyébként az első számú vezetőnek, a tulajdonosnak kell fejlesztenie önmagát, hogy felkészült legyen erre. Egy csomó olyan tulajdonságának kell lennie egy cégvezetőnek, ami felkészültté teszi, és hogy ha valamihez hasonlítani kell, akkor ez kicsit olyan egyébként, mint a csajozás: ha valami fel akar szedni egy csajt, és folyamatosan csak saleseli magát, illetve mindig azt bizonygatja, hogy ő milyen jó, az nem lesz szimpatikus a nőknél.

Ha igazán be akarsz vágódni, akkor nem az a lényeg, hogy eladd magad, illetve mutasd/mutogasd magad, vagy selfieket csinálj (a nőkre ez ugyanúgy igaz, akik selfizik magukat a tükörben), hanem hogy magadat tudd fejleszteni, és te légy jobb/vonzó a másik számára: onnantól kezdve igazából nem kell eladnod magad, mert hozzád fognak érkezni. Ugyanúgy van a cégépítésnél is, tehát ha jól, stabilan felépítetted a cégedet, és minden a helyén van, akkor igazából az ügyfelek fognak keresni, ők akarnak vásárolni tőled, és nem is lesz annyira szükség salesre meg marketingre, mert nem kell eladnod magadat, hiszen jó a rendszer, jó a termék.

Nagyon sok helyen elfelejtik, hogy nagyon-nagyon jó a marketing, és tényleg fontos eleme a cég működésének, de ha a hangsúlyt a marketingre tesszük és nem a termék(fejlesztés)re, illetve nem a termékre vagy a rendszerre, ami kiszolgálja az ügyfelet, akkor hiába marketingelek, öntöm bele a pénzt valamibe, ami ugyan hoz valamilyen konverziót, de egyre rosszabbat fog hozni hosszútávon.

Ahogyan a tűzoltás esetén, újabb bevételre van szükségem, megint elkezdek marketingezni, de nem raktam rendbe az alapokat, egy idő után csődbe fog menni a cég, egyre rosszabb lesz a konverzió. Viszont abban az esetben, ha rendbe rakom az alap dolgokat, a terméket, az ügyfélszolgálatot, az értékesítést, jó a vezetés, van egy vízió, és mindenki tudja a cégnél, hogy mi az, akkor egészen máshogyan lehet marketingelni. Akkor is nagyon fontos lesz a marketing, de egy teljesen más eredmény lesz.

Úgyhogy a fő kérdés szerintem az, hogy hogyan tudja a cégvezető a cégét úgy fejleszteni, hogy kívánatos legyen mind a termék, mind a cégműködés, a szolgáltatás a vevőknek.

Ehhez pedig befele kell egy picit figyelni, és nem kifelé kommunikálni magunkról. A V. Business Smart Konferencián többek között azzal foglalkozunk, hogyan tudod a cégedet úgy fejleszteni, hogy a cég maga értékesebb legyen: ha a cég maga értékesebb lesz, az automatikusan hozni fogja a több bevételt/a nagyobb profitot.

Hamarosan folytatjuk a 2. résszel… addig is használd a MARKETING112 kuponkódot és foglald le a helyedet 20% kedvezménnyel a rendezvényre!

A Marketing112 vezető tanácsadója, az ügynökség tulajdonosa. Kis- és középvállalkozási marketingstratéga. Fő erősségei: marketingtervezés, marketingstratégia, márkakommunikáció. Norbert a Magyar Marketing Fesztivál főszervezője is, ez Magyarország legnagyobb, kkv-marketingtrendekkel foglalkozó üzleti fesztiválja.

Címke: , ,