Kávézom. Régóta. Nálam ez nem egy fajta függőség, hanem olyan megszokás, amelyek igazi alkalmaknak számítanak. Otthon megpihenve, munka előtt (vagy éppen közben), barátokkal. Ami jellemző rám, hogy nagyon fontos számomra a minőség. A kávé minősége, az elkészítése és a tálalása. Egy igazi kávé ínyenc vagyok. Éppen ezért örülök, hogy most egy kávés marketingstratégiát is hozhatok jó példának.
A legutolsó Rádió112 felvételen egyik vendégem említette, hogy egy felmérés szerint, Budapesten, egy kávéházakban meetingelő üzletember minimum 15ezer Forintot „elkávézik”, de ez még csak az alsó határ – van, hogy ennek többszöröse is ott marad. A fogyasztók szeretnek finom kávét inni, otthon is, viszont egy jó kávéfőzőgép 100e Ft alatt meg sem kapható, a reggeli kávéért, vagy vendégek fogadásakor pedig nem vehetünk kávét a két sarokra lévő shopból.
Úgy gondolom, hogy a magyar piac egyre inkább nyitott az otthoni, minőségi kávézásra. Sokáig csak a kávészemekből darálós gépek voltak a kínálaton,de – valószínűleg az előbb említett piaci igény/rés miatt – megjelentek azok az otthoni „kapszulás” gépek, amelyek 50e Ft körüli áron már megkaphatóak, és olyan minőségi kávékat lehet vele készíteni, ami büszkeség barátok, rokonok előtt (ez a szempont fontosabb, mint gondolnánk!). Ez mellett meg gyors, kényelmes, kompakt megoldás.
Elkezdődött tehát a kapszulás kávégépek harca, elkezdődött a réspiac betöltése, amelyre a Nespresso (Nestlé) egy igazán átütő erejű marketingstratégiával érkezett. A cél a minőség, az exkluzívitás és a felső „kör” érzetének megteremtése volt, viszont olyan kávégéppel, amit a kevesebbet kereső családok is megfizetnek, de mégis egy olyan körítéssel van tálalva, ami a burzsuj-negyed lakóit is odavonzza.
Rendkívül aktív promóciókkal (Tabletes regisztráció a formaruhás hölgynél, ami nagyon hatékony és „menő”) jelentek meg a forgalmasabb üzletekben, plázákban, műszaki áruházak kávégép osztályain, és az internetes rendelés/kiszállítás mellé építettek két butikot (boutique -nak hívják), amely körülbelül egy ékszerbolt és egy Maserati szalon keveréke is lehetne:

Ami még a siker kulcsa lehet a promóció, az exkluzív formatervezésű és minőségű termékek mellett az a klubrendszer és a figyelmesség. A kávégépet nem egyszerűen eladják, a kapszulákat nem csak megvehetjük, hanem egyből a kávéklub tagjai leszünk. Bár ennek lehetőségei még nincsenek kiaknázva, minden ügyfél regisztrálva van, és a vásárlását figyelve olyan alapszolgáltatásokat nyújtanak, hogy 2 éven belül ingyenes kávészervíz (kiszállnak, cseregépet adnak), a kávégép tisztítására figyelmeztető e-mail, részvétel a hónap ízének szavazásában és klubtagoknak szóló speciális akciók.

Maga az egész rendszer kidolgozottsága, a folyamat részletessége és annak kivitelezése zseniális. Az eladók ápoltsága, stílusa és modora, mint egy légiutas-kísérőnél, profi. Vásárláskor egy kávéval kínálnak meg, és valóban úgy érzi az ember, hogy ő az ÜGYFÉL. Sok magyar cég vehetne erről példát…
Ami még fontos, és ezt a könyvemben is leírtam, hogy ki kell zárni a külső, zavaró hatásokat (ez esetben a konkurenseket), ezt úgy oldotta meg a Nespresso, hogy a piacon megtalálható műanyag kapszulákkal ellentétben ők aluminium kapszulákat ajánlanak és gyártanak, így ha valaki nem szeretné a garanciáját eljátszani, csak eredeti Nespresso kapszulát vásárol. Nem mintha drága lenne (110-130 Ft / kávé)…
A Nespresso tehát forradalmasította az otthoni, minőségi kávézást és a kompromisszummentes minőségi céljaival, a klub létrehozásával, és annak minden körítésével már most egy valóságos aranybányát építettek fel. Szakmai szempontból a stratégiájuk minden építőköve megszívlelendő, és bátran követendő példa:
- piaci rés megtalálása : megfizethető, profi kávégépek otthonra
- a vásárlók igényeinek, elvárásainak ismerete : kompakt, egyszerű, gyors kávézás hatalmas ízvilággal (21-féle íz + a különleges válogatások)
- az ügyfelek lojalitásának elősegítése : klubrendszer, saját kapszula
- kompromisszummentes minőségi kivitelezés : exkluzív, minőségi termékek és kiemelkedő ügyfélápolás
Update #1:
Most érkezett egy ügynökségi kiegészítés, hogy a Nespresso marketing és kommunikációs stratégiáját egy nemzetközi ügynökség intézte.
Ajánló: Szerezz valódi ügyfeleket, valódi profitot Facebookról:
Neked tudás, a cégednek haszon! Családias hangulatban, 1 napos intenzív, 100% gyakorlati tréningen tehetsz a sikeredért:
- 05.24. : Facebook-marketing mesterkurzus (még pár hely szabad)