A digitális marketingben van a cégek jövője: Itt a 3 legfontosabb terület

Az IBM frissen végzett felmérésében 56 országban, 19 iparágban tevékenykedő, 500 marketingvezetőt kérdezett meg arról, hogyan használják az új digitális technológiákat marketing célokra. A tanulmányból kiderül, hogy a marketingvezetők a mobiltelefonra esküsznek. Szinte mindegyikük, azaz a megkérdezettek 94 százaléka szerint ez lesz a jövő marketing-csodafegyvere. Más trendektől, mint a big data, vagy a közösségi média, még idegenkednek, de már jobban átlátják, mire érdemes használni azokat, és miben nyújthat számukra segítséget.

Pedig azok a vállalatok, amelyeknek a marketing vezetője érti és használja az új digitális trendeket, sokkal sikeresebbek, mint az elavult marketingeszközökkel tevékenykedők.

Nem ismerik, ezért kihagyják a nagy dobást

A marketingvezetők számára a digitális aktivitás három legfontosabb területe:

  1. a fogyasztók számára vonzó mobil és tabletes alkalmazások fejlesztése;
  2. a vevők elkötelezettségének megerősítése a közösségi média segítségével;
  3. és a hatékony, technológiával támogatott ügyfélmenedzsment.

Abban a marketingvezetők 94 százaléka egyet ért, hogy a fejlett számítógépes analitika rendkívüli szerepet lát el a vállalati marketingcélok elérésében, és ez a jövőben még fontosabbá válik majd. Ennek ellenére 82 százalékuk úgy gondolja, hogy cégük egyelőre nincs felkészülve a big data-ra. A menedzserek többsége még a közösségi média világában is bizonytalanul mozog, és saját bevallásuk szerint is alig tudják követni – ha egyáltalán tudják – a napról napra kibontakozó új trendeket. A marketingvezetők 94 százaléka úgy véli, hogy a következő 3-5 évben a mobilalkalmazásokra építenek majd céljaik elérésében.

A marketing stratégia fontos - bármilyen cégről is legyen szó

A marketing stratégia fontos – bármilyen cégről is legyen szó

Csak a digitális trendekben jártas marketingeseknek van jövőjük

Az IBM felmérésének eredménye szerint három típusú marketingvezető létezik.

  • A megkérdezettek 37 százaléka tradicionalista,
  • 33 százaléka közösségi stratégákat használó,
  • 30 százaléka pedig a digitális trendek követője.

Az utóbbiak azok, akik a többieknél sokkal felkészültebbek az adatrobbanásra és annak következményeire, ezáltal pedig stabilan és tudatosan tudják irányítani cégük online és mobilcsatornákon zajló kommunikációját.

A közösségi stratégiákat kiaknázók is felismerték már a közösségi média jelentőségét a fogyasztókkal való kapcsolatépítésben, és kialakították az ehhez szükséges marketing infrastruktúrát. A big data lehetőségeit azonban még egyáltalán nem aknázzák ki, és analitikai eszközöket sem használnak.

A legelmaradottabb helyzetben a tradicionalisták vannak. Ők még csak most veszik észre a közösségi média térnyerését, az új digitális csatornák elterjedését, az adatrobbanás kihívásait, és egyelőre még nem tudják, hogyan reagáljanak erre. Ezzel azonban rendkívüli versenyhátrányba kerülnek.

Az IBM felmérése szerint a digitális világ adta lehetőségeket ismerő és kihasználó menedzserek hozzák a legtöbb hasznot a vállalatoknak. Az iparági átlagnál jobban teljesítő cégek 43 százalékában ilyen menedzserek dolgoznak. A vezérigazgatók 63 százaléka őket is bevonja a vállalatok üzleti stratégiáinak a megtervezésébe, és sokkal inkább építenek rájuk, hiszen a legújabb trendekbeli jártasságukkal nem vár előnyöket kovácsolhatnak cégüknek.

Tréningajánló


30 napos ingyenes marketingtanfolyam

Read previous post:
“Óvakodj a kóklertől!”

Nagyon sokat foglalkoztat a kérdés - és csak megerősítést kapok, ha már fórumokon is ezt látom -, hogy egy laikusnak,...

Close