A társadalmi bizonyíték elve

FIGYELEM! Ez a bejegyzés elavult lehet, mert már több, mint 1 éves. Ha érdekel a téma és konkrét kérdésed van, kérdezz minket a KAPCSOLAT menüponton keresztül.

Marketing pszichológia ismét. Egy igen fontos és hatásos technika, amely valódi fegyver lehet bármely talpraesett és elszánt marketinges kezében. Nem árt tudnunk, hogy hogyan lehetünk hatással a célközönségünkre az általános marketing eszközökön felül.

Biztos Te is emlékszel a sztorira, amikor egy kezdő bár úgy próbálja magára felhívni a figyelmet, hogy fizetett statisztikák állnak nyitáskor az ajtó előtt vagy szintén fizetett, csinos hölgyek ülnek bent az ügyféltérben és válnak az első “vendégekké”. A társadalmi bizonyíték elve azt mondja ki, hogy az emberek többsége úgy tesz, ahogy és amit a környezetében lát. Soha sem felejtem el:

Gyulán egy pici kávézóban ültem egyik barátommal, már elsétáltunk a kávézó előtt, nem volt ott senki. Visszafelé csak azért is beültünk s mit ad az ég. Ahogy beültünk, jött még egy vendég és utána még egy társaság. Na körülbelül ez a társadalmi bizonyíték elve.

Kísérletek bebizonyították, hogy magnóról bejátszott (pl. az amerikai komédia szériákban) tetszésnyilvánítás hatására a közönség hosszabb ideig és gyakrabban nevet a humoros műsoron. Érdekes nem? Azért mert bejátszanak neki egy felvételt, mulatságosabbnak minősítik a műsort. Mert az agyuk ezt veszi a környezetében általánosnak, elfogadottnak és így tesz ő is.

Emlékezzünk a fizetett statisztákra! De vajon mit gondolunk, hogy ha egy új bolt nyitásakor azt látjuk, hogy nyitás előtt mindig többen állnak a bolt előtt? Kapirgálod már?

De szintén a társadalmi bizonyíték elve, hogy ha egy borravalós edény tetejére nagy címleteket rakunk ezzel ösztönözve, hogy minden vendég az apró helyett papír pénzt adjon nekünk 🙂 A társadalmi bizonyíték elve ugyanis azt állítja, hogy: “aszerint döntjük el, mi a helyes, hogy mások mit tartanak helyesnek!”

A lényege ennek a posztnak, hogy egy hype-ot, felhajtást mi is generálhatunk és mi is megrendezhetünk! Nem becsapás, hanem inkább hatásos figyelemfelkeltés. Ez egy olyan marketing pszichológiai eszköz, amit minden cégnek érdemes egyszer kipróbálnia.


A Marketing112 vezető tanácsadója, az ügynökség tulajdonosa. Kis- és középvállalkozási marketingstratéga. Fő erősségei: marketingtervezés, marketingstratégia, márkakommunikáció. Norbert a Magyar Marketing Fesztivál főszervezője is, ez Magyarország legnagyobb, kkv-marketingtrendekkel foglalkozó üzleti fesztiválja.

Címke: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.