Marketingtrendek 2021 : A közösségek pro tagjaiolvasási idő 2 perc

Folytatjuk a múltkori blogbejegyzésben elkezdett 2021-es marketingtrendek bemutatását. Ma a közösségekről és a mai korban divatos Facebook csoportokról – mint közösségi fórumról lesz szó.

Mivel az ügyfélmegtartás már korántsem olyan költséges és energiaigényes, mint egy új ügyfél megszerzése, régóta a marketingtrendek szereplője, hogy vásárlóink kezét a kasszától való (akár virtuális) távozása után sem engedjük el. Erre tökéletes megoldás a hűségprogramok (pl. az ügyfél vásárlásaival pontot gyűjt, amit később termékekre vagy ajándékokra beválthat), de – ezt a kezdeti marketingeszközt továbbfejlesztve – még jobb, ha egy vásárlói közösséget építünk és gondozunk.

Ennek előnye ugyanis, hogy az ügyfél egy közösségi (közös) felületen (pl. Facebook-csoport) nemcsak velünk, az eladóval kommunikálhat, hanem egymással is, és ez nagyban növeli a közösségbe való bevonódást, a közösséghez való tartozás érzését, amely rövid időn belül a márkához való tartozás érzését is kialakít(hat)ja, ez pedig újbóli vásárláshoz vezethet. 60–70% annak az esélye, hogy egy már meglévő vásárló vegyen valamit, míg az új érdeklődő esetében ez csupán 10–20%.

Ebből eredően a közösségnek üzletileg nem is a nagysága vagy a számossága fontos, hanem, hogy milyen mértékben tudjuk tagjait vásárlásra ösztönözni: Az ügyfélmagatartás 5%-os emelkedése 25–125%-os profitnövekedést eredményezhet.

2021-ben nem (csak) a közösségek alapítása lesz a trend, hanem a közösségek tagjainak finomhangolása. Ez pedig az ügyfelek a márkánk életében minél mélyebb szintű részvételét jelenti. Ha már a közösségünk tagja egy ügyfél, és továbblép a passzív válaszadási szinten,

  • online véleményeket ír,
  • más ügyfeleinknek ad tanácsokat tapasztalatai alapján (kvázi egy ingyenes pre-sales tanácsadónkká válik),
  • beszélgetésekbe kapcsolódik, ahol a márkánkat védi/promótálja,
  • továbbá a márkánk szempontjából releváns tartalmat hoz létre saját felületein vagy a közösségi médiában.

Ezek a „pro” közösségi tagok már egyáltalán nem árérzékenyek velünk kapcsolatban.

Ha kíváncsi vagy a többi 2021-es marketingtrendre és nem akarsz újabb blogbejegyzésekre várni, akkor töltsd le azonnal és ingyen a tanulmányt!

Mond el a világnak, mit gondolsz a cikk témájáról:

Related Posts

Ezt olvastad már?
Marketing trendek 2021 : A segítő márkák előnye

Ahogy minden évben, idén is összegyűjtöttük az előttünk álló év marketingtrendjeit. Ezeket minden évben egy tanulmányban publikáljuk. Kiadványunkat 8 éve...

Close